11111
Vissza
Archivum / Cirkusz a laborban
Cirkusz a laborban

A Kanizsai Dorottya Gimnázium természettudományi laborjában a szaktanárok már eddig is rendszeresen tartottak délutáni foglalkozásokat, ahol a diákok a tanórai kereteket átlépve kísérletezhettek, versenyezhettek.


A szervezők ezúttal a cirkusz varázslatos világát hívták segítségül egy szeptember végi délutánon, hogy cirkuszi attrakciók elemzésén keresztül közelebb hozzák a fizikát a tanulókhoz és a hallgatósághoz.

Ugyanezen a napon reggel a Csodák Folyosója is kinyitotta kapuit, ahol fizikakísérletek várták a tanulókat a tanórák szünetében.

Több meglepetéssel is készültek a labor oktatói: híres előadóművészeket láttak vendégül, a program kapcsán alkalmazták a régi római közmondást „Panem et circenses”, azaz kenyeret és cirkuszt {a népnek}. smiley

Az immár hagyományosnak mondható "Fele sem igaz" vetélkedőt egy kísérletező óra előzte meg, ahol a hallgatóság az egyensúlyról, a súrlódásról, a perdületről szerezhetett saját tapasztalatokat, amelyben a fizika fakultációra járó diákok is segédkeztek.

Mindegyik kísérlet egy-egy olyan jelenséget mutatott be, magyarázott meg, amelynek egy-egy cirkuszi produkció adta a fizika hátterét.  A vetélkedőt cirkuszi produkciókról készített fotók tették látványossá, s a képek sugallták is a vetélkedő kérdéseire adandó helyes válaszokat, (A megmérettetést Papp Laura Kinga nyert meg,  második pedig Tóth Zsófia lett).

A foglalkozás kísérőrendezvénye a gimnáziumban megtekinthető fotókiállítás volt, melynek képei a Magyar Nemzeti Cirkusz és a Richter Flórián Cirkusz 2015. évi előadásain készültek.

Ezek a fényképek egyben Sinkó Andrea tanárnő közelmúltban készített Fizika a cirkuszban című könyvét illusztrálják, mely könyvnek a bemutatására a rendezvény zárásaként került sor.

A könyvbemutatóra az iskolába látogatott  a híres Richter család két tagja, idősebb és ifjabb Richter József is.

A program lebonyolításában Merlin Ferenc és Pezenhófer György tanár úr mellett Vass Szilár, a WSSz színésze vállalt hatásos közreműködést !

És persze a program végén a cirkusz mellé kenyeret is felszolgáltak, ami mi más lett volna Szent Márton városában, mint apüspökkenyér.
 

Sinkó Andrea  

Kapcsolódó képekc1.jpgc2.jpgc3.jpgc4.jpgc5.jpgc6.jpgc7.jpg
kísérletigénylés

Kísérleti időpont foglalásához egy űrlap kitöltésével adhat meg néhány szükséges adatot. Töltse ki az űrlapot, majd küldje el részünkre!

Űrlap kitöltése
2013. Szeptember
Órarend
Az órarend jelenleg nem tartalmaz egy időpontot sem.