11111
Vissza
Archivum / Duális kiállítás: Iseum - KDG
Duális kiállítás: Iseum - KDG

 2019. február 21 – én a 11. k osztály múzeumi órán ismerkedett a római hit világ nyomán a planéták mitológiai vonatkozásaival egyszerű kísérletekkel a planéták fizikájával.

 

„A rómaiak – miként a többi ókori nép – hitték, hogy a világ dolgai nem ok nélkül történnek, és az „amiként ott fenn, úgy alant” elv alapján a mindennapok történései valójában az égi jelenségek földi kivetülései. A talány, hogy az égitesteket nevezték-e el az istenekről, avagy éppen fordítva: a bolygók és azok asztrológiai jellege sűrűsödött istenalakká, ma már megoldhatatlan, ebben természetesen ez a kiállítás sem kíván állást foglalni. De érzékeltetni szeretné azt a sajátos jelenséget, ahogy az ókor embere kereste és meg is találta helyét ebben a hatalmas, izgalmas, térben és időben végtelen kozmikus világban.”

  

A mai kor diákjainak is segítséget nyújtottak a múzeumi tablók és az ezekhez kiegészítésül készült csillagászati leírások, valamint a bolygók, a Nap és a Hold tulajdonságairól és mozgásáról az osztálytársaknak bemutatott egyszerű fizikai kísérletek.

A diákok két, kiállítási kalauzként is használható feladatlapot töltöttek ki a múzeumlátogatás során: az egyik egyéni munkát igényelt, a másik viszont az osztály számára készült, összedolgozást, csapatmunkát kívánva.

    

A KDG – ben a Csodák Folyosójára most kikerültek a csillagászati vonatkozású kistablók, kísérletleírások. Ez a tárlat az Iseumban még márciusban is megtekinthetővel együtt szerves egységet alkot.

           

A KDG diákjainak egy „duális feladatot” kínálunk:

A laborban kérhető egy olyan feladatlap, amely kérdéseinek egy része a Csodák Folyosóján kiállításra kerülő anyag alapján válaszolható meg, másik részük pedig az iseumi tárlat alapján.

A KDG kiállítása újabb tárlókkal kiegészülve egyben a hagyományos PI – day megünnepléséhez is kapcsolódik majd március közepe táján.

A matematika ünnepén demonstrációs bemutatót tartunk a labor új „gömbölyű csillagászati” eszközeivel.

 

A duális kiállítás feladatlapjának megoldása leadható a laborban 2019. március 14 – ig.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó képekiseum1.jpgiseum2.jpgiseum3.jpgiseum4.jpgiseum5.jpgiseum6.jpgiseum7.jpgiseum8.jpgiseum9.jpgiseum10.jpgiseum11-2.jpgiseum12.jpgiseum13.jpgiseum14.jpgiseum15.jpgiseum16.jpgiseum17-2.jpgiseum18-3.jpgiseum19.jpg
kísérletigénylés

Kísérleti időpont foglalásához egy űrlap kitöltésével adhat meg néhány szükséges adatot. Töltse ki az űrlapot, majd küldje el részünkre!

Űrlap kitöltése
2013. Szeptember
Órarend
Az órarend jelenleg nem tartalmaz egy időpontot sem.