11111
Vissza
Laboratórium

A Kanizsai Dorottya Gimnázium Szombathely egyik legrangosabb gimnáziuma. Alapítása óta diákok ezrei szeretek itt érettségit. A gimnázium mindig is nagy figyelmet fordított a természettudományos oktatásra, ezért is nagy lehetőség, hogy a TÁMOP- 3.1.3-11/2-2012-0045-ös azonosító számú nyertes projektnek köszönhetően modern természettudományos laboratórium létrehozására kapott lehetőséget. Az egykori fizika előadó, szertár és egy közeli osztályterem átalakítása 2013 augusztusában indult el. A labort novemberben adták át, és az oktatás is megkezdődött november 19-én.

A pályázati kiírásnak megfelelően nem csak laboratóriumi helyiségeket, hanem előkészítőt, vegyszerraktárt, tanári szobát valamint a diákok számára várakozóhelyiséget is kialakítottak. Az utóbbi azért is fontos, mert a labort az iskola saját diákjain kívül általános iskolások is használhatják. A gimnázium 12 általános iskolával kötött együttműködési megállapodást, így a helyi és a környékbeli iskolák tanulói megismerkedhetnek a modern természettudományos eszközökkel, kísérletezhetnek, így élményszerűbbé tehető számukra az oktatás. Sőt, a tanórákon kívül tehetséggondozáson és felzárkóztatáson is részt vehetnek.

A projekt során létrejött központi rész maga a laboratórium. A pályázati kiírásnak megfelelően 36 fő egyidejű foglalkoztatására alkalmas, de csoportbontásra is lehetőség van a terem kettéosztásával, egy mobilfal segítségével. A laborrészek kialakításánál csak első osztályú anyagokat építettek be, hiszen a minőségrenagy hangsúlyt fektetett az iskola.

Az egyik labor a kémia és biológia tantárgyak oktatására specializálódott. Ebben a laborban kapott helyet egy panoráma vegyifülke, az ott folyó munkát egy kamerával fel is lehet venni, vagy akár az interaktív táblák segítségével ki is lehet vetíteni, így mindenki könnyedén követni tudja a kísérleteket. Az eszközök beszerzése során kémiából és biológiából érkezett a legtöbb. Speciális mikroszkópok, metszetek, torzók, adatgyűjtők, kémiai berendezések segítik az oktatást. A kísérletezést még vízdesztilláló és jégkészítő berendezés is segíti.

A másik labor a fizika tantárgy oktatására rendezkedett be. Szerencsére fizikából már eddig is jól felszerelt volt az iskola, de most éltek a lehetőséggel és számos további eszközt rendeltek: mechanikai, hőtani, hidrosztatikai, mágnesesfizika eszközök érkeztek.

A két laborrész összenyitható, így a kivitelezésük is hasonló, mindkét helyen a tanulói asztalok elrendezése szigetszerű, ez megkönnyíti a csoportmunkát és a kísérletezést. A bútorok speciális laborbútorok, , így a és terhelhetőségük is nagyobb. Minden diáknak elérhető a vízvételi lehetőség, egyenáram, törpefeszültség, gázcsatlakozás, sőt még a vákuumot is létre tudnak hozni.

Itt is hasonló a terem elrendezése, mindössze a tanulói asztalok felülete más, hiszen itt nincsenek akkora igénybevételnek kitéve.Az asztalok felülete epoxigyanta, így bírják a nagyobb igénybevételt, hiszen sav-és lúgállók. Ugyanebből az anyagból készültek a szigeteknél elhelyezett mosogatók is.

A labor informatikai felszerelésére is minden igényt kielégít. Mindkét teremben interaktív tábla, projektor, IP-kamera, dokumentumkamera, szavazórendszer segíti a tanárok és diákok munkáját.  A diákoknak a labormunkához még lap-top is biztosított, ezzel nem csak a kísérletek körét lehet kiterjeszteni, hanem a digitális és az interaktív tananyagok is könnyen használhatók. Az IKT eszközökkel rögzíthetők, szerkeszthetők a kísérletek, így feltölthetők a labor saját fejlesztésű honlapjára.

A gimnázium célja, hogy minél több diák érdeklődését sikerüljön felkelteni a természettudományos tantárgyak iránt, ezzel segíteni a továbbtanulásukat.

kísérletigénylés

Kísérleti időpont foglalásához egy űrlap kitöltésével adhat meg néhány szükséges adatot. Töltse ki az űrlapot, majd küldje el részünkre!

Űrlap kitöltése
2013. Szeptember
Órarend
Az órarend jelenleg nem tartalmaz egy időpontot sem.